Regisztrációs lap Absztrakt felhívás /beküldés Online regisztráció
FÜA Konferencia 2014
Köszöntő Általános Információ Program

Regisztrációval kapcsolatos információk

 

A Konferencia igazán remekül sikerült! Köszönjük a Előadóknak, Köszönjük a Résztvevőknek!

Néhány vélemény a konferenciáról:

  • "Nagyon színvonalas konferencián vehettem részt, köszönöm"
  • "Jól szervezett Kongresszuson vehettünk részt.Az előadók nagyrésze felkészült volt és színvonalas előadást tartott. Köszönet dr Széchenyi Istvánnak a szervezésért és a kivitelezésért. Ajánlom minden kollégának a legközelebbi kongresszuson való részvételt."
  • Köszönöm a lehetőséget, amellyel a FÜA magyarországi létezését-működését hivatalos szakmai fórumon megélhettem.
  • Köszönöm, hogy részt vehettem a konferencián. Rendkívül színvonalas volt. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne úgy eltölteni egy napot, hogy amellett, hogy sokat tanul, még kikapcsolódik is"
  • további vélemények ide kattintva érhetőek el...>>>

 


 

mottó: „Ahogyan a fa minden évben ugyanazt a gyümölcsöt hozza, és az mégis mindig új, ugyanúgy a maradandó értékű gondolatokat is állandóan újra kell alkotni.”

Albert Schweitzer

Kedves Kollégák, kedves Vendégeink!

Szeretettel köszöntjük Önöket a Fülakupunktúrás Addiktológusok II. Szakmai Konferenciáján.
Néhány hónap telt az első konferenciánk óta, amelynek nagy sikere is jól mutatja, hogy szükség van egy olyan fórumra,
ahol a fülakupunktúrás addiktológus szakemberek új ismeretekkel bővíthetik tudásukat, megismerhetik a szakmát érintő aktualitásokat, megoszthatják tapasztalataikat, ötleteiket, újításaikat.
Továbbra is szeretnénk, ha méltó helyére kerülne a fülakupunktúrás addiktológia, hiszen számtalan esetben bizonyította, hogy nemcsak a kémiai függőségek esetében, de krízisintervenció és poszttraumás stressz esetén is leginkább szolgálja a klienseket.
A 2014-es év kiemelt témája a „ függőségek a mindennapokban” , mely körében a kémiai függőségek, viselkedési addikciók, esettanulmányok, - hazai és nemzetközi kutatások kerülnek ismertetésre. Az 5 NADA pont élettani hatásai kerülnek fókuszba, részben azért, mert a lakosság széles tömegeit érinti, részben azért, mert ez az a terület, ahonnan a fülakupunktúrás addiktológia indult.
Előadóink a legkiválóbb szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák, akik előadásukkal nem csak átadják tapasztalataikat, hanem választ adnak a hallgatóság kérdéseire is.

Az Konferencián való részvétel szakmai továbbképzésnek minősül, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási hivatal 18 pontra minősítette (3699/2013.).

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


Dr. Széchenyi István

"Tisztán" Akupunktúrás Országos (TAO) Közhasznú Egyesület, elnök

 


ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Fázisok

 

 

 

A konferencián kisorsolásra kerül -úgy az előadók, mint a résztvevők között - Dr. Széchenyi István legújabb fültérképől ( Auriculoterápia Fültérkép Fázisokkal )1-1 db, melynek most bevezető ára 7.900 Ft.

TÉMA

FŐ TÉMAKÖRÖK

"Függőségek a mindennapokban"

  •  kémiai függőségek
  •  viselkedési addikciók
  •  esettanulmányok
  •  hazai és nemzetközi kutatások

ELŐADÓK

  • prof. Dr. habil. Hegyi Gabriella MD.PhD.
  • Dr. Horváth Balázsné
  • Kocsis Anikó
  • Dr. Miltényi Csilla
  • Molnár Eszter Barbara, PhD. hallgató
  • Dr. Le Thuy Oanh
  • Dr. Puskás László
  • Dr. Rideg Sándor
  • Ritecz Katalin
  • Dr. Széchenyi István
  • Dr. Valki Ferenc Dániel

VENDÉGELŐADÓ

  • Kugyela Attila, borlovag

 

TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ

 

Dr. Széchenyi István, elnök

- "Tisztán" Akupunktúrás Országos Egyesület

Referencia
Még több vélemény itt olvasható

- Széchenyi Egészségközpont, igazgató

H-1068 Budapest, Benczúr u. 27.

Tel: 30/243-3932
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

AKKREDITÁCIÓ


Egészségügyi Szakdolgozóknak a Konferencia pontértéke: 18 pont

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE


Danubius Hotel Gellért****
1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.
Tel: 06-1-889-5500
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.danubiushotels.hu

TECHNIKAI INFORMÁCIÓ


Antal Zsuzsanna
Széchenyi Egészségközpont
H-1068 Budapest, Benczúr u. 27.
Mobil: +36-30-949-3756
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szechenyi-kozpont.hu

ABSZTRAKT FELHÍVÁS


A konferencia résztvevői szóbeli vagy poszter előadás megtartására egyaránt jelentkezhetnek. Kérjük, hogy az előadás összefoglalókat legfeljebb 250 szó terjedelemben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szíveskedjenek elküldeni.
Beküldési határidő: 2014. február 1.
Az előadások, poszterek, videók elfogadásáról a tudományos bizottság dönt, amelyről legkésőbb 2014. február 10-ig írásban tájékoztatást küldünk.

PROGRAM

09:30–09:35
Megnyitó
  Dr. Széchenyi István, elnök, Tisztán Akupunktúrás Országos Közhasznú Egyesület
09:35–10:00 Miért lehet „csodálatos” hatása a NADA öt pontos kezelésnek? Az 5 fülakupunktúrás pont a különböző fülfázisokban
  Dr. Széchenyi István
10:00–10:30 A Komplementer medicina nemzetközi és hazai jelenlegi helyzete
  prof. Dr. habil. Hegyi Gabriella MD. PhD.
10:30–10:50
Fülakupunktúra: a fül, mint mikrorendszer
  Molnár Eszter Barbara, PhD. hallgató
10:50-11:20
Kávészünet
11:20–11:50
NADA protokoll fülakupunktúrás pontjai és az öt elem
  Dr. Valki Ferenc Dániel
11:50–12:10 Függőségeken túl: a NADA protokoll egyéb kedvező hatásai. Esettanulmányok.
  Dr. Horváth Balázsné
12:10-12:30 A medicinális drogok veszélye a függőség kialakulásában
  Dr. Puskás László
12:30-12:50 Megszentelt szőlővirágok – a Badacsonyi szőlőkultúra bemutatása a Vinum Vulcanum Borlovagrend tapasztalatain keresztül
  Kugyela Attila, borlovag
12:50-13:50
EBÉDSZÜNET
13:50-14:10
Dohányzásról leszoktatás pszichés függőségének kezelése
  Dr. Széchenyi István
14:10-14:30
A dohányzásról való leszoktatás cérnabeültetéssel
  Dr. Le Thuy Oanh
14:30-14:50
A NADA-5, mint kiegészítő kezelés XXI. századi pszichoterápiákban
  Kocsis Anikó
14:50-:15:20 Kávészünet
15:20-15:40 A NADA protokoll hazai és nemzetközi kutatási eredményei, indikációinak bővítése a kémiai függőségeken túl
  Dr. Széchenyi István
15:40-16:00 Sortársból bajtárs. A NADA protokoll hatása a sportban, a mindennapokban. Esetismertetések
  Ritecz Katalin
16:00-16:20 NADA-protokoll a fül-orr-gége szakorvosi gyakorlatban
  Dr. Miltényi Csilla
16:20-16:40

Egy immunrendszer - két szemlélet

  Dr. Rideg Sándor
16:40-16:45 Konferencia zárása

 

A konferencián való részvétel csak előzetes regisztrációval lehetséges!

REGISZTRÁCIÓS DÍJAK


A megadott részvételi díjak kávészüneti ellátást tartalmaznak ( kávé, üdítő, aprósütemények), amelynek díja (3.000 Ft ) külön tételként kerül a számlán feltüntetésre

- Konferencia részvétel   15.000 Ft/fő
- 3 fogásos ebéd
a Szeged Vendéglőben
  4.000 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza

•a részvételt a konferencián, a kiállítói terület megtekintését, program- és absztrakt füzetet, valamint kávészüneti ellátást.
•A kongresszus helyszínén ebédelési lehetőség biztosított. Igény esetén az ebédet kérjük szíveskedjen a regisztrációs díjon felül bejelölni.
•Kísérő személyek a tudományos programot nem látogathatják.

Jelentkezem

 

 

 

 


I. FÜLAKUPUNKTÚRÁS ADDIKTOLÓGUS KONFERENCIA

Köszönjük az Előadóknak! Köszönjük a Résztvevőknek!

18 pontA konferenciának pontértékét, mint szabadon választható elméleti továbbkjépzést az EEKH ( Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal) 18 pontban állapította meg ( max.20). A továbbképzés nyilvántartási száma: 3699/2013.

A konferencia résztvevőinek értesítése, az adatok begyűjtése és az igazolások kiküldése folyamatban van.

Ajánlások ( Konferencia résztvevőitől)

FÜA Konferencia1) Minden orvosnak és természetgyógyásznak ajánlanám,mert mindig mindenkinek tanulnia kellene ahhoz hogy a lehetőségei és a tudása szerint a legjobbat nyújtsa a betegnek!
2) Köszönöm, hogy megrendezték remélem lesz folytatás,- hagyományt teremtenek- és azon is ott lehetek! Sok sikert kívánok a további munkához és jó egészséget! Szép volt Köszönöm!
3) Sokat tanultam a konferencián, amit nagyon köszönök a jó előadóknak, kívánom hogy folytatódjon ez a remek kongresszus évről évre.:-) Gratulálok a színvonalas és kitűnő szervezésért! Köszönettel: Vörös Szilvia
4) Nagy szükség van az ilyen, szakmailag magas színvonalú konferenciákra. Csak így tovább!Gratulálok!

Tovább az ajánlásokhoz.....

Résztvevők értékelései

( a nagyításhoz kattintson a képre)

 

Széchenyi Egészségközpont Természetgyógyász Akadémiája

Ne maradjon le semmiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

captcha 

Természetgyógyász Akadémia

Kérdése van, bizonytalan? Kérdezzen bátran!

  • Hot line: +36 30 949-3756

Kövess minket

Ott vagyunk a FaceBook-on is! Olvassa információinkat!